2017. november 6.

"Anyós-(v)iszonyok" és gyermekvállalási blokkok gyógyulása Zsu reinkarnációs utazásán


DAISY: REINKARNÁCIÓS UTAZTATÁSAIM NAPLÓJA

"Anyós-(v)iszonyok" és gyermekvállalási blokkok gyógyulása Zsu reinkarnációs utazásán



Zsu élménybeszámolóját saját kezűleg írta. :)
Nagyon hálás vagyok, köszönöm neki, hogy közzétehetem és megoszthatom Veletek is. :)
Daisy



Zsu így írja le reinkarnációs utazásának élményét:


"Mindig is érdekelt a reinkarnációs utazás. Az elmúlt évek során többször gondoltam rá, hogy felkeresek valakit, aki ezzel foglalkozik, de valahogy mégsem tettem meg. Azonban idén nyáron ez megváltozott. 
Naponta gondoltam rá, hogy vajon ki lehettem, és mit csinálhattam korábban? Vajon akikkel ebben az életben együtt élek, régebben is ismertem őket? Befolyással vannak rám? 
Végül felkerestem Szilvit, és egyeztettem vele egy időpontot.

Eleinte izgultam, kicsit talán féltem is, hogy milyen lesz az utazás, de hamar megnyugodtam és hagytam, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek. Nem próbáltam irányítani, befolyásolni, minden úgy történt, ahogyan kellett.

Az utazásom elején teljesen el kellett, hogy lazuljak. Szinte olyan volt, mintha nem is lenne testem és csak úgy repülnék a fehér fényben. Könnyeden, mint egy pihe. 

Egy hatalmas csodálatos csarnokban találtam magam, ahol egy különleges tükrön át figyeltem, ahogyan megérkezik egy kb. 60 év körüli ballonkabátos férfi. 




Pár másodperc kellett mire felismertem: Ez én vagyok.
Egy kicsit megtörtnek és magányosnak látszott, de ez nem meglepő, mivel nem volt könnyű élete. 

A férfi az 1900-as évek elején élt Angliában, egy kis városban, ahol rendfenntartóként dolgozott. Voltak barátai, de sajnos családja nem. Ahogy tovább figyeltem láttam, hogy fiatal korában egy arisztokrata család lányát szerette, aki viszonozta ezt, azonban a lány apja ellenezte a kapcsolatot. Próbáltak elszökni, de sajnos elválasztották őket. Nem tudott a lánnyal együtt lenni. Hatalmas veszteség volt ez számára. Többet már nem tudott senkit szeretni, ezért családja sem volt. Csupán a munkájának élt. 
Éreztem, hogy mennyire szomorú és most átölelve próbáltam megnyugtatni, és megbocsátani neki, azt hogy akkor nem harcolt és hogy család nélkül élt. 
Most az a lány az én édesanyám. Együtt vagyunk és szeretjük egymást. 
Kellemes érzés volt, amikor a korábbi énem találkozott a mostanival és az ölelés közben éreztem, hogy könnycseppek gördülnek végig az arcomon. Tudtam, hogy most már könnyebb lesz.

Ezen a ponton Szilvivel segítőnek hívtuk az angyalom, aki meg is jelent, hatalmas arany színű szárnyakkal és hófehér ruhában. Az arcát nem fedte fel, mivel egy csuklya takarta azt, de pár hosszú szőke tincs kilógott alóla. 



Segítségével felrepültem a bolygón kívüli világba, ahol egy hatalmas fényes úton találtam magunkat. Innen egy pillanat alatt egy korábbi életembe vitt el.
Itt mutatta meg azt, hogy a szeretet mennyire fontos, ha nem a legfontosabb az életben. A családban és máshol is szeressünk és ne az anyagi, földi javakat tartsuk szem előtt.

Az 1700-as években jártunk, a mai Németország területén. 
Egy kis tanyán találtam magam, ahol egy család élt. Én egy kb. 40 év körüli háziasszony voltam. A férjemmel és két kislányommal éltünk itt. 
Nem voltunk gazdagok,de meg volt mindenünk, ami a mindennapokban kellett. Földművesek voltunk, gazdálkodók.
A férjem (aki most is a férjem) egy nagyon magabiztos, kedves és jószívű férfi volt. Most is éreztem, hogy mennyire jó páros voltunk akkor. A gyerekek viszonylag későn születtek. Már közel 40 évesek voltunk. Éreztem, hogy mennyire szeretem őket.

Azt is felismertem, hogy a nagyobb lányom a jelenlegi anyósom, akivel nem igazán találom meg az összhangot. 
Állandóan olyan érzésem van, hogy egy végtelen harcot vív velem, ahol én nem állok ki magamért, hanem hagyom hogy ő kerekedjen felül. Egy pillanat alatt olyan érzéseket tud kiváltani belőlem, amit senki más. Ez egy szélmalomharc. Ő nagyon anyagias, és fontos neki mások véleménye. Az egész életével elégedetlen, sokat kesereg. Szinte mindenhez negatívan áll hozzá. Folyton azt érezteti, hogy ő nem fogad el engem, nem ért meg és nem is igazán kíváncsi rám. Ez főleg abból fakad, hogy én nem tervezek gyereket. Soha nem éreztem magam anyának. Egyszerűen ez hiányzik belőlem. Nem túl jó a viszonyunk. Mondhatnám elég felszínes, de valahol belül éreztem, hogy ez nem jó így. Tudtam, hogy talán volt már közös múltunk, de azt nem, hogy ilyen mértékű.

Az utazás során megtapasztaltam, hogy amikor a lányaim felnőttek, akkor a kisebb hamar családot alapított és elköltözött. Azonban Ő ott maradt velünk és segített a ház körül, de minden egyes nap éreztette velünk, hogy mennyire nem érzi itt jól magát, hogy egy jobb életre vágyik, egy gazdagabb életre. Nem értékelte azt, amit mi nyújtani tudunk számára, a szeretetet. Csalódottan és kesergőn élte a mindennapjait velünk.



A férjemmel bántuk ezt, de főleg én. Sajnáltam, hogy nem tudom megadni neki azt, amire vágyik és elkönyveltem, hogy rossz anya vagyok. Hiszen a gyermekem boldogtalan. Sajnos többször össze is vesztem vele. Egy napon aztán ő elment. Elköltözött a városba. Nem láttam soha többé. Csupán egy levelet írt pár évvel később, ahol tudatta velünk, hogy férjhez ment és egy nagy házban lakik, ahol saját szolgálói is vannak. Mélységes bánatot éreztem, és úgy gondoltam, hogy megbuktam mint anya. Nem tudtam úgy felnevelni a gyermekem, hogy teljes és boldog legyen.

Hálás vagyok az angyalnak, hogy megmutatta nekem ezt az életet, hiszen így megértettem, hogy valószínűleg, ha Ő akkor és most is ilyen elégedetlen az életével és ennyire az anyagi javak fontosak számára, akkor elégnek kellett volna lennie a szeretetnek, amivel neveltem és amit tudtam adni neki. Már tudom, hogy ő a saját harcát vívja és nem én vagyok a hibás, nem miattam volt olyan abban az életben. Mégsem voltam rossza anya.

Most is, mint ahogyan a másik életnél, átöleltem magam és a lányomat is, ahol megbocsátottam magunknak és végre elmondhattam, hogy jó anya voltam és hogy a szeretet és a család mennyire fontos az életben, és ezt igenis mind meg tudtam adni. Megkönnyebbültem.


Az utazásokon való részvétellel teljesebbnek érzem magam és már tudom, hogy a legfontosabb a szeretet. A lelkek alapvetően szeretik egymást és nem állnak harcban egymással. Már tudom, hogy nem érdemeltem meg azt sem, hogy egyedül éljek egy életen át család nélkül, valamint hogy én is lehetek boldog. Ezt az életet is még megváltoztathatom. Hiszem belül él bennem egy anya, aki eddig nem mert előjönni, mert kétségei voltak. De ez most talán megváltozott…"


Írta: Zsu
A bevezetőt írta és az utaztatást vezette: Dr. Dankó Szilvia (Daisy) 2017.
Képek: Pinterest

További történetek:

 Információk, cikkek a reinkarnációról:

 Reinkarnációs utaztatás és tanácsadás - információk és bejelentkezés:




Ez a tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. Másolása, vagy másik weboldalon való publikálása csak a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges!

2017. október 18.

Ikerláng Sellőmese




Ikerláng Sellőmese



A legtisztább és legmélyebb tengerek mélyén élt boldogan egy sellőlány, Liána szüleivel és két lánytestvérével egy mélytengeri barlangban…csodaszép, idilli környezetben, egy Idon nevű városkában, Atlantisz külterületén.

Egy napon épp kirándulást tettek testvéreivel, hogy felfedezzék a távoli vizeket, a megszokott tiltások ellenére is, titokban...
Mikor már túlhaladták a város tiltott határait, úgy gondolták, megpihennek egy közeli sziget sziklás partjainál és élvezik a szabadságot, a napsütést, ha csak rövid időre is, de tudva, hogy titkuk, csak az övék marad és ezt már senki nem veheti el tőlük.
Gyönyörködtek a szigetet körülvevő erdőben, gyönyörű fákban és virágos rétekben, ahol tudták, hogy csak álmaikban járhatnának. Arról álmodoztak, milyen érzés lehet elhagyni a szigetet és sellőtestüket elhagyva lélekben átrepülni, bejárni a vidéket...hogy milyen lehet érezni a virágok illatát, megölelni a fákat és lefeküdni a réten, érezni a friss fű illatát szabadabban, mint bármikor...
Mély lelki tudományaikat hasznosítva egy meditációt végeztek, ahol megpróbálták mindezt átélni, korlátaikat túllépni és még szabadabban szárnyalni, mint valaha…de egyszer csak egy idegen és furcsa zaj ébresztette őket…

A szigeten hatalmas szárnyú és emberi testű férfiak pihentek meg lovaikkal, akik nem vették észre Liánát és testvéreit. Ők csak kíváncsian és kissé megijedve a sziklák mögé rejtőzve figyelték a szárnyas lovagokat, amint lovaikat itatják és megpihennek a réten.
Vezérük kitűnt a többi közül még hatalmasabb szárnyai és sugárzó lelki fénye által.
Liána testvérei kuncogtak meglepettségükben és csodálkozásukban, de ő maga nem volt képes másra, mint hogy meredten bámulja a vezér szárnyas lovagot, aki épp félrevonult a többiektől és a vízből tükréből szivárványt varázsolt maga köré...mélyen önmagában és szivárvány világában megpihenve, lehunyt szemmel…

Ahogy telt az idő, a lányok egyre inkább sürgető szükségét érezték a hazatérésnek, de Liána képtelen volt megmozdulni, egyre csak a lovagot csodálta, szivárványlelkével szinte összeolvadva a távolból... titokban… elbűvölve…
Minden kérés ellenére maradni akart.
Kötelességtudó testvérei útnak indultak, kérlelve Liánát, hogy siessen utánuk, aki erre ígéretet is tett.
Csak nézte a férfit és egyre mélyebben átérezte annak varázslatát, a kíváncsiság és vágy hajtotta, mintha testében és szívében egy mágnes éledt volna fel, ezért képtelen volt elindulni, ehelyett inkább úgy döntött, a víz alá merülve elhagyja a védelmező sziklákat és a lovag közelébe férkőzik.
Hosszasan csak nézte a víz alól, míg ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megmutassa magát…lesz, ami lesz alapon, persze megijeszteni sem szerette volna a férfit…aki távol volt a többiektől, így nem láthatták az ő felbukkanását sem, de sajnos még a lovag sem látta, hiszem behunyt szemmel összeolvadva úszott a végtelenben...
Liána lelke szinte visított a lovag pillantásáért, miközben rettegett is, mi lesz, ha véletlen ez megtörténik.

Szólni nem mert, csak hosszasan nézte őt, de úgy tűnt a lovag elveszett a szivárványködben. Liána hirtelen észbe kapott, ráeszmélt, hogy talán veszélyes butaságot csinál és reményvesztetten elhatározta, útnak indul ő is haza...szívében furcsa…ismeretlen érzésekkel...
Uszonyának csobbanása visszahozta a "valóságba" a férfit, aki nem is tudta mit hallhatott, csak figyelt, hátha megpillantja a hang okozóját...
Liána elindult hazafelé a víz alatt, de szíve nem engedte néhány méternél tovább, ezért újra felbukkant a víz felszínén, hogy még egyszer láthassa a lovagot.
Mikor felnézett, pillantása épp összetalálkozott a férfiéval…dermedten nézett rá, ahogy a lovag is…hosszú percek teltek el így…mintha a mágnes egyre jobban vonzotta volna a férfihoz, ezért nagyon lassan egy kicsit mindig közelebb úszott hozzá.
Érezte, hogy a lovag kíváncsian és elvarázsolva várja közeledtét, és ő nem is tehetett mást...  egyre csak közelített felé… majd mikor már csak egy méternyire volt a lovagtól, megállt...
Mélyen elvesztek egymás tekintetében…egymás lelkét csodálva... hosszú perceken át…szólni sem tudtak volna, nem is akartak…, a pillantásukban több volt minden szónál, érezték, hogy lelkük összefonódik, szinte eggyé válik a közeli távolból…szavak nélkül..

A végtelen mély perceket égi ágyúk dörrenése szakította meg, amelyek indulásra szólították a lovagot, ezért visszaröppent a többiekhez és tovább vágtattak lovaikkal.
Az indulás előtt még egy mély pillantást vetett Lianára, amiben mintha ismét eggyéfonódott volna lelkük…talán örökké..
Liána onnantól soha többé nem tudta kitörölni szívéből a vágyat, a hiányt. A lovag szivárványfénye örökké szívébe költözött, örökké részévé vált, így élt ő még sok sok éven át a vizek mélyén, majd felhők és szivárványok hullámán…várva..hogy talán egyszer ..valamikor…majd újra láthatja…és talán majd egyszer a szárnyas lovag karjaiba zárva úszhatnak a szivárványfény végtelen tengerén…     

Írta: Dr. Dankó Szilvia - Daisy
(2014)
Képek: Pinterest




Az oldal írott tartalma, szerzői jogvédelem alatt áll. Másolása, vagy másik weboldalon való publikálása csak a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges!