2015. szeptember 4.

Öreg lélek vagy?


 

Miből tudnánk megmondani, hogy öreg lelkek vagyunk-e? A viselkedésünk és a jellemvonásaink különböznek? Milyen jeleket keressünk, melyek segíthetnek a különbségek észrevételében?

Általánosságban elmondható, hogy mindnyájan idős lelkek vagyunk, azonban néhányunk régebb óta van itt, mint a többiek.

Az „öreg” vagy „idős” szó csak az időtartamra vonatkozik. Mivel az idő lineáris és a lelkek örökéletűek, ezért 10 000 év csak egy szempillantás számukra.

Dolores Cannon úgy véli, hogy sokszor kell inkarnálódnunk (testet öltenünk) élettelen tárgyakként, növényekként és állatokként, mielőtt emberekké válnánk. Ezt követően emberekként még mindig sokszor kell testet öltenünk, hogy minden olyan leckét elsajátítsunk, amiért ideérkeztünk. Példának okáért Cannon szerint mindnyájunknak egy levegőmolekulává és egy vízcseppé kell válnunk azért, hogy megtanuljuk, hogy milyen egységként/egyként együttdolgozni.






Tehát, miből tudnánk megmondani, hogy öreg lelkek vagyunk-e?

Életünk mélyebb leckéi közül sokat megértettünk.

Néhány ember számára nehéz annak a mélyére hatolni, hogy egy gyermek lelke talán sokkal idősebb, mint a szüleié. E kicsinyes emberek számára ez egy jel arra nézve, hogy esetleg az ő lelkük fiatalabb, mint a miénk. Amikor elkezdjük megérteni, hogy miért inkarnálódunk folyamatosan a háromdimenziós valóságba, akkor ez kezd egy mozifilmhez hasonlóvá válni – Idétlen időkig –, amelyben Phil minden nap arra ébred, hogy még mindig február 2-a van egészen addig, amíg meg nem tanulja, hogyan cserélje le az egóját és hogyan kezdjen el másokért jóindulatú tetteket cselekedni.

Mihelyt megértjük, hogy az idő, a tér, az energia és az anyag háromdimenziós termékek, az idő koncepciója lényegtelenné válik, ily módon az a kérdés, miszerint mennyire idős a lélek, szintén lényegtelenné válik.



De folytatjuk annak megértése érdekében, hogy mennyi idős lehet a lélek!


Kapcsolatban állunk a természetes képességeinkkel vagy extrém módon érdeklődünk ezek iránt.

Néhány ember istenadta tehetséggel született, mint például különleges gyógyító képességekkel vagy pszichikai képességekkel. Az az igazság, hogy mindannyian rendelkezünk ezekkel a képességekkel az emberiség nevében. Ha nincsenek különleges képességeink, de erőteljesen érdeklődünk irántuk, akkor a lelkünk egyszerűen megpróbálja felidézni azokat a képességeket, amelyeket korábbi életeinkben birtokolhattunk.

Spirituális tudatosságra teszünk szert.

Mindenki a tiszta tudatosságból való, viszont sok embernek nehezére esik megérteni, hogy mit is jelent ez. A lelkünk a tiszta tudatosság és a szeretet. A lelkünk egyedi módon fogja fel, hogyan is játszódik a mátrix ezen a planétán és megérti, hogy minden, amit kollektívaként teszünk, mások felébredésének megkönnyítését fogja elősegíteni.

Megértjük a megbocsátás fontosságát.

Néhány ember olyan öreg lélek, akiknek még sokat kell tanulniuk, mivel az ideológiákkal teli dobozban rekedtek, makacsok vagy nem tanulták meg a megbocsátás jelentőségét. Azáltal, hogy megbocsátunk önmagunknak és másoknak, feloldhatjuk a karmát eme emberek között.

Képesek vagyunk az egó meghaladására.  

Szinte lehetetlen, hogy bárki teljes mértékben meghaladja az egóját az ideje 100%-ban, viszont ha egyszerűen tudatosítjuk, az egónkat és azt, hogy miként játszik az egységtudat ellen, akkor az annak a jele, hogy öreg lelkek vagyunk. Másfelől, nincs egó. Életünk áttekintése folyamán újraéljük az egónkat és meg fogjuk látni, miként hatott másokra, valamint saját magunkra. Az „időnek” eme pontján valószínűleg egy lelki szerződést fogunk kötni a diadalmaskodó egónk reményeivel és megszenvedünk minden olyan egós dologért, amit előző életeinkből hoztunk.




Képesek vagyunk a materializmus meghaladására.

A pénz és a materializmus a háromdimenziós valóság termékei és könnyű megadni magunkat a materializmusnak, különösen akkor, amikor hirdetéseken, programozásokon és nyomásgyakorláson keresztül jelenik meg előttünk. Egy idős lélek megérti, hogy másik oldalról nézve a pénz egy nem létező dolog, amely többnyire távol tart bennünket attól, akik valójában spirituális lényekként vagyunk. Azok, akik idősebb lelkek, rendszerint eszközként használják a pénzt azért, hogy vagy megkönnyítsék a spirituális magány általi szellemi fejlődést, vagy esetleg, hogy a legfényűzőbb berendezések helyett egy spirituális jelentőséggel bíró, pazar feng shui otthont hozzanak létre.

Képesek vagyunk megérteni annak a koncepcióját, hogy a testünk egy ház a lélek számára.

Mielőtt megszületünk, nem csak a szüleinket választjuk ki, hanem az életeseményeinket és azokat a kihívásainkat is, amelyek a spirituális növekedésünk megkönnyítését segítik elő a korábbi karmánk vezeklése közben. A jelenlegi testünk egyszerűen egy porhüvely a lelkünk számára. Nevünk az, amit jelenleg a lelkünk önmagaként ismer, de előző életekben sok egyéb más nevet viseltünk és sok korábbi életet éltünk férfiként és nőként. A nevünk és a rangunk az egónkkal áll kapcsolatban, de végső soron határtalan tudatok vagyunk és mindnyájan ugyanabban a csapatban játszunk.




Úgy tűnik, hogy különleges kapcsolat fűz a születésünket jóval megelőző korszakokhoz.

Előfordult-e már veled olyan, hogy megnéztél egy régi mozifilmet, illetve egy sajátságos korból származó műtárgyat, majd ezután kapcsolatba léptél azzal a korszakkal? Megvan az eshetősége annak, hogy egy korábbi életben abban a korszakban éltél és a sejtemlékezeted ezt megsúgta neked.

Megértjük, hogy mit kell tennünk, hogy kiteljesíthessük a spirituális fejlődésünket.

Azáltal, hogy ilyen messzire jutottunk el sikeresen, sokkal tudatosabbak vagyunk, mint a legtöbb ember ezen a bolygón. Megértjük az univerzális törvényeket, valamint hogy mit kell még teljesítenünk a lelki szerződésünkből. Még ha egyikben sem vagyunk kimondottan biztosak, a magasabb énünk és a spirituális vezetőink tovább fognak vezetni bennünket a helyes irányba.

Erőteljesen érezzük, hogy nem a Föld az otthonunk.

Előfordult már veled olyan dolog, hogy az égbolt egy véletlenszerűen kiválasztott részét nézted és minden különösebb ok nélkül egy ismeretlen csillagot bámultál. Különleges kapcsolatban állsz egy bizonyos csillagrendszerrel, mint amilyenek a Plejádok, vagy az Orion-öv? A háborúk és a korrupció kellemetlen érzeteket ébreszt benned, mintha azok nem is léteznének ott, ahonnan származol?
Egyike vagy azoknak a lelkeknek, akik önkéntesként jöttek ide egy bizonyos időpontban azért, hogy a föld felemelkedését elősegítsék?



Hajlamunk van arra, hogy magunknak való emberekként viselkedjünk?

A magának  való ember stigmája gyakran lekezelő, azonban az öreg lelkek egyedül önmaguk más részeit keresik és gyakran távol tartják magukat az olyan fiatal lelkektől, akiknek több inkarnációra van szükségük a háromdimenziós bolygón. Az idős lelkek más hasonló gondolkodású embereket keresnek, mivel az olyan embertípus a kényelmes és a barátságos a számukra, akikkel megkönnyítik egymás spirituális előmenetelét.

Lázadó természetűek vagyunk.

Akár a vallással, akár a törvényekkel, akár bármi mással szemben vagyunk lázadók, ez annak a jele, hogy a lelkünk ismeri az egyetlen igaz törvényt… az Univerzum Törvényét. Miközben a törvények és a vallások mögötti okfejtést és szándékot tiszteljük, nem lehet rákényszeríteni bennünket ezek abszolút érvényű használatára, amikor tudjuk, hogy egy sor magasabb törvény van, amely meg akarja könnyíteni a spirituális fejlődésünket.

Égő vágyat érzünk magunkban az igazság és a belső bölcsesség elérése iránt.

Sok idős lélek könnyen átlátja azokat a hazugságokat, amiket a vallásokon, a politikán és az oktatási intézményeken keresztül tanítanak. Miközben észreveszik, hogy mindegyikük egy az univerzummal, mindegyik azt kívánja, hogy az igazság segítse az emberiség felébredő folyamatát. Ők folyamatosan az ismeretek után kutatnak mind spirituális, mind metafizikai, mind pedig ezoterikus területen, s könnyebben szívják fel ezeket az információkat, mint bármi mást, amit az iskolában tanítanak.

Nem ellenőrizgetünk másokat.

Az idős lelkek sokkal elfogadóbbak és nem csak más emberekkel, hanem a körülményeikkel is. Például, amíg nem helyeseljük a politikán belüli korrupciót, addig megértjük, hogy miként segítheti a korrupció az embereket rádöbbenteni az igazságra. Tiszteljük mások szabad akaratát és valószínűbb, hogy a tapintathoz folyamodunk mások verbális igényeivel szemben. Hajlunk a felé, hogy inkább csapatjátékosok legyünk, semmint valami más.

Érezzük a „való világ” és a köztünk lévő elkülönülést.

Amint meghaladjuk az egót és a materializmust, azon kapjuk magunkat, hogy különböző életmódot folytatunk. Míg ez az életforma egyedülálló a jelenlegi inkarnációnk számára, ugyanakkor úgy tűnhet, mintha ismerős lenne az az irány, amerre tartunk.

Kíváncsi vagy arra, hogy öreg lélek vagy-e, avagy sem.

Sok fiatal lélek fel sem tenné ezt a kérdést, illetve sokkal kevésbé aggasztaná ez. Míg sok öreg lélek – különféle okoknál fogva – nem aggódik azon, hogy egyszerűen megtudja a lelke korát, addig jó dolog, ha vannak olyan megerősítések, amelyek egybevágnak a spirituális fejlődésükkel.

Sok olyan leckénk van, amelyeket életeken át tanultunk csak meg, s amelyek mind egy rendkívüli inkarnációban tetőznek. Valamennyi előző élet be van ágyazódva a sejtmemóriába és ezek előző életbeli regresszióval felidézhetők. A legtöbb ember ezen a bolygón öreg lélek, mégis sokan nem ébrednek tudatukra, hanem még mindig sokkal több tanulnivalójuk van és még számos további inkarnációkra lesz szükségük egy háromdimenziós planétán.

Sokan közülük, akik tudatukra ébredtek, valószínűleg továbbhaladnak a spirituális fejlődésük következő szintjére. Fontos, hogy ne felejtsük el, hogy ez nem egy verseny, hanem végül mindannyian győzni fogunk. Élvezzünk ki minden ezredmásodpercet ebben az inkarnációnkban, mivel lehet, hogy ez az utolsó alkalom, amikor még átélhetjük a háromdimenziós valóságot.

Forrás:
http://www.in5d.com/
http://boldognapot.hu/
Fordította: Száraz György

Képek: Pinterest




 REINKARNÁCIÓS UTAZTATÁS - ELŐZŐ/PÁRHUZAMOS ÉLETEK MEGISMERÉSE ÉS BLOKKOK OLDÁSA vezetett mélymeditációs technikával!

 


http://daisyaranykapu.blogspot.hu/p/reinkarnacio.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése